Hír keresése év szerint



ESEMÉNYNAPTÁR


MÁRC

28

  ETK-Eduvital oktatás 20. félév
Egészségtudományi Kar + online
16:30

További események...

 

Támogasson minket!


Adója 1%-ával Ön is támogathatja
az EDUVITAL tevékenységét!

Alapítványunk adószáma: 18732168-1-42

Köszönjük!

 


 

Oldalainkat 77 vendég és 0 tag böngészi


TÓTH SZILVIA BIOLÓGIA-KÉMIA SZAKOS TANÁRNŐ LEVELE 

2017. március 16, Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium

 

Tavaly a veszprémi Lovassy László Gimnázium és az EDUVITAL Alapítvány országos középiskolai tanulmányi versenyt szervezett genetikai tárgykörben.

Az októberi szóbeli döntőbe az a 12 csapat került az ország minden részéből, amely a legeredetibb írásbeli dolgozatot adta be. Ez a tizenkét csapat meghívást kapott a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunológiai Intézetébe illetve az ELTE Genetikai Tanszékére az ott folyó kutatómunka és a laboratóriumok megtekintése céljából. Mellékeljük a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium tanárának, Tóth Szilviának és tanulóinak levelét, melyben élményeiket osztják meg.

 


Kedves Igazgató Asszony, kedves Tanár úr és kedves Professzor úr!

 

Diákjaim és a magam nevében is megköszönöm a lehetőséget, hogy március 10-én bepillantást kaphattunk laborjaik működésébe és az ott folyó munkákba. Nagyon hosszú nap volt, de minden perce megérte!

 

Nem is tudom, hogy annak örültem-e jobban, hogy a diákok egész nap (és még hétfőn is erről beszéltek!) fél méterrel lebegtek a föld felett vagy annak, hogy szinte egész nap figyeltek és nem mással foglalkoztak (ismerve az Y/Z-generációt, ez nem kis eredmény).

 

Éppen ezért bemásolok néhány gondolatot tőlük.

 

"A pénteki nap nagyon hasznos volt. Betekinthettünk egy olyan világba, amit középiskolásként, átlagemberként nem igazán látogat az ember. Neves emberekkel találkozhattunk és előadásaikat hallgatva kicsit közelebb kerülhettünk a genetikához. Láthattunk béldaganatot, muslicákat, férgeket, bébi halak mikroszkóp alatt. Engem leginkább a béldaganat fogott meg, érdekes dolgokat tudhattam meg róla. Az előadásokon és laborokon túl megnézhettük magát az egyetemet is. Megtiszteltetésként éltem meg, hogy Falus András professzor úr felismert!” (Szerdi Márta)

 

"Különleges élmény volt belelátni két igazi genetika labor mindennnapjaiba. A tévéből ismert laborokhoz képest még izgalmasabbak. Az előadások még egy kicsit közelebb hozták hozzánk a jövő lehetőségeit. Mindig különleges élmény ráébredni, hogy a jövő valójában a mi kezünkben van! Jó érzés látni és tapasztalni az előadásokon keresztül, hogy mennyi innovációnak, és tehetséges tudósnak ad otthont az országunk." (Maklári Ákos)

 

"Mindig jóleső érzéssel tölt el látni azt, hogy magyarként is van esélyünk kutatni, fejleszteni, sikereket elérni és ehhez nem kell mindenképpen külföldre mennünk. Nagyszerű előadókkal, kutatókkal találkozhattunk, akik példát mutattak arról: hogyan és hová. Jó érzés volt visszahallani az órai anyagot, érteni többé-kevésbé a témát. Látni azt, hogy van értelme miért megtanulni. Erőt adott az érettségihez ez a látogatás." (Lippai Laura 13)

 

"A kirándulás nagyon tetszett, szerintem teljesen megérte elmenni. Mindig is érdekelt, hogy hogy néz ki egy ilyen labor és milyen lehet kutatónak lenni. Élőben látni a laborokat és találkozni ilyen nagy kutatókkal, sokkal jobb, mint olvasni róluk! És szerintem nagyon inspiráló is volt." (Virga Fruzsina)

 

"Véleményem szerint a pénteki nap fantasztikusra sikeredett. Úgy gondolom, hogy mind az ELTE-n, mind a Semmelweis egyetemen hasznos, érdekes és különleges információkhoz juthattunk. A genetika világának megértése nem egyszerű feladat, azonban azáltal, hogy betekintést nyerhettünk a laboratóriumokba és saját szemünkkel tapasztalhattuk meg mindazon dolgokat, amiket eddig még csak elképzelni próbáltunk, kicsit közelebb került a szívünkhöz. Én személy szerint még kedvet is kaptam a kutatáshoz, És ha a jövőben lehetőségem adódik rá, biztosan nem szalasztom el! Hálás vagyok, hogy ott lehettem, egy élmény volt!" (Ari Patrícia)

 

"A pénteki napot nagyon élveztem, tanulságos volt mind az ELTE-n, mind a Semmelweisen tett látogatás. Gyakorlatilag egy percet sem unatkoztam; és ha korábban nem is érdekelt volna a genetika, akkor ez pénteken mindenképp megváltozott volna!" (Vedres Péter)

 

"Még soha semmi sem kötötte le a figyelmét ilyen hosszan, egész nap tudtam figyelni és minden érdekes volt számára, és örülök, hisz sok újat tanultam. Továbbá hasznos is volt, hisz nekem 3. helyen az ELTE van megjelölve, és az egyetem, mind a kinézete, mind a környéke nagyon bejött (amiről eddig fogalmam se volt). Szóval örülök, hogy eljuthattam a csoporttársaimmal ezekre a helyekre." (Rémik Ádám)

 

"A pénteki laborlátogatás megmutatta, hogy mivel foglalkoznak a kutatók, milyen eszközöket használnak, és hogy a nagyobb áttörésekhez nem minden területen kell várni több évtizedet." (Terjék Emese)

 

"Számomra nagyon érdekes volt a laborlátogatás és egy nagy élmény is. Sok új dolgot tanulhattam, és nagyon örülök a lehetőségnek." (Fábián Fruzsina)

 

"Örülök, hogy betekintést nyerhettünk az egyetemekre, az ottani légkörbe és belekóstolhattunk milyen is a kutatás a laborokban. Élmény volt látni, hogy hogyan működik a gyakorlatban az, amiről biológia órán tanulunk, és hogyan segíthetnek ezek a dolgok a gyógyászatban, felfedezésekben." (Kiss József)

 

"Nekem a kutató orvosnő áramlásos citometriáról szóló előadása tetszett a legjobban, hogy a bonyolult működés ellenére minden érthető volt, amit mondott." (Szakszon Eszter)

 

További munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánok.

 

 

Üdvözlettel,

 

Tóth Szilvia
biológia-kémia szakos tanár
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium

 
OSense O-Sense